"Képeslap? Készítsek képeslapot? De hát a szétnyitható A5-ös lap már önmagában képeslap formájú, mit lehet még vele kezdeni? Zavartan körbenéztem, de nem lettem okosabb, mindenkit lekötött a feladat. Rémesen sokáig bámultam az előttem lévő papírra, aztán kértem Virágtól egy filctollat, és nekiláttam a munkának. Két és fél perc alatt végeztem, úgyhogy sejtettem, hogy vagy én szúrtam el valamit, vagy a többiek. Persze ezt egy percig sem gondoltam komolyan."

 

"– Akkor szeretném megmutatni a következőt – kezdte Vladár. Komolyan, mindenki felém fordult. Pedig Vladár nem is mondta a nevem. Ez nem ér. – Azt hiszem, ezt kommentálnom sem kell – emelte meg hirtelen a fehér lapot, amin az égvilágon semmi nem volt. Összehúzott szemmel figyeltem a vakítóan fehér papírt, de tudtam, hogy a java csak most jön. – És ez még nem minden – tette hozzá, és hirtelen kinyitotta a képeslapot. A belső oldalon vastag, fekete filccel ez állt: "Szeretettel"."

 

"– Renáta! Végtelenül szerencsétlen képet vágsz!                                        – Kösz – nevettem el magam kínosan.                                                          – Tudod, mit mond nekem az edzőm, ha verseny előtt meginog az önbizalmam? – kérdezte. Megráztam a fejem, mire megragadta a két vállam, szembefordított magával, és az arcomba ordított.                          – Mit sírsz, mint egy gyerek? Szedd össze magad! Szánalmasan festesz, sőt, a szánalmasnál is szánalmasabban! Most összeszeded magad, kimész oda, és megmutatod, hogy mire vagy képes! A kétségbeesett arckifejezéseddel nem érsz el semmit! Azért nem adnak díjat! Vagy ezt akarod? Akkor indulj a szánalomversenyen!                                           Kinga úgy ordította ezeket a szavakat a fülembe, hogy komolyan megrettentem.                                                                                                – Na, mit gondolsz? – kérdezte kicsit normálisabb hangsúllyal.                  – Hogy az edződ őrült! – nyögtem ki."

 

 "– Hű – szólt Virág a mikrofonba, mire többen nevetni kezdtek. – Ez annyira klassz! Csak nem tudom, hol a jelmezem fejrésze – tárta szét a karját szomorkodva.                                                                                      – Itt vagyok! Itt! – kiáltotta Dave. Az egész suli egy emberként fordult felé, aztán Ricsi és Cortez odakísérte a színpadhoz. Fellökték Dave-et a színpadra, aki odaállt Virág mellé. – Az a helyzet, hogy rászorult ez az izé a fejemre. Nem tudom levenni – mondta a mikrofonba."

 

"– Mit gondolsz, képes vagy lerajzolni egy fát? – suttogta. 
– Aha, fát tudok. Csak az a baj, hogy négy vonalból – feleltem, aztán gyorsan lefirkantottam a „fámat” egy papírfecnire, és megmutattam. Ricsi pislogás nélkül meredt rá, majd olyan hangosan felröhögött, hogy mindenki felénk fordult." 

 

 "– Dave, a lényeget – szólt rá Cortez.                                                              – Jól van – rázta meg a fejét idegesen. – Ezzel azt akarom mondani, hogy két műszaki áruházban, egy kávézóban, apám munkahelyén és egy pizzériában jártam tegnap, ezzel a hátamon! – tartott felénk egy sárga jelölőcetlit, amin vastag filccel ez szerepelt: ,Jó nagy hülye vagyok”. Automatikusan elnevettük magunkat, Dave pedig összehúzott szemmel meredt Zsoltira.                                                                                             – Tudom, hogy te voltál! Még visszakapod!"

 

 

Oldal: SzJG-Együtt idézetek
Ezt skubizzátok *-* - © 2008 - 2024 - skillet.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat