"– Ti jöttök – szólt rám Eszti, én meg felkászálódtam, és felemeltem egy kártyát. Elolvastam a szöveget, átgondoltam, hogy ezt hogy lehetne a legjobban előadni, majd felfordítottam a homokórát, és Norbira néztem, aki nagyon koncentrált.
Először egy képzeletbeli gyeplőt fogva kezdtem lovagolni, bár minden egyes mozdulatnál lüktetett a fejem.
– Gangnam Style! – üvöltötte.
– Hülye! – vágtam rá.
– Ne beszélj, az tilos – szólt rám Eszti. Dühös pillantást vetettem rá, majd újra Norbihoz fordultam, és „lovagoltam tovább”.
– Cotton Eye Joe! – jutott eszébe.
– Cotton Eye Joe? Tényleg? – meredtem rá a fejemet fogva.
– Lia, nem szabad beszélned! – magyarázott bele megint Eszter.
– Jó, de mit csináljak, ha ennyire idióta? – kérdeztem türelmetlenül.
– Én vagyok idióta? Itt lovagolsz, franc sem tudja mi az! – hőbörgött Norbi.
– Ahhh – túrtam a hajamba, és váltottam.
Az ujjaimból pisztolyt formáltam, és a halántékomhoz tartva meghúztam a ravaszt, majd összeestem a nappaliban, és a szőnyegen kiterülve vártam, hogy az észlény barátom rájöjjön, mi volt az.
– Megvan! – pattant fel ordítva, izgatottságában a térdével meglökte az asztalt, amin összekeveredtek a sorrendbe állított mogyorók. – Clint Eastwood elesett!
– Mi? – ültem fel lüktető fejjel.
– Ez rákérdezés volt – irkált a papírjára Eszti.
– Na? – kérdezte Norbi.
– Te jó ég – temette a tenyerébe az arcát Szilkó, aki erős késztetést érzett arra, hogy visszamenjen a szobájába és elsírja magát.
– Clint Eastwood elesett? – tápászkodtam fel. – Szerinted ez egy feladvány? – meredtem rá.
– A helyes válasz A lovakat lelövik ugye? lett volna – olvasta fel Eszti a kártyámat."
"– Akkor nem röhögtem, amikor ők szakítottak – mutatott ránk. – Akkor viszont fogok, amikor majd ti…"
"Ha valaki huszonnégy órája azt mondja, hogy reggel ötkor itt fogunk ülni egy kádban, egy ilyen éjszaka után, mit reagáltál volna?"
"Nekem kiszakították a lelkemet, ökölbe zárták, megfacsarták, porrá zúzták és felemelték, hagyva, hogy felkapja a szél és elszálljon, mintha nem is lett volna."